Szignifikáns növekedést hozott 2024 első féléve a VERTIKAL Group számára

Közzétette a 2024 első félévére vonatkozó jelentését a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett VERTIKAL Group Nyrt., amelynek alapján a társaság szignifikáns növekedést ért el: míg az árbevétel 314, az EBITDA 76, az adózás előtti eredmény 93 százalékkal emelkedett 2023 első félévéhez képest. A növekedés elsősorban a hulladékgazdálkodási koncessziós rendszer 2023. július 1-i indulására vezethető vissza, amelyben a társaság a koncesszor MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kiemelt partnereként vesz részt. A jelentésben egyúttal egy stratégiai kitekintés is helyett kapott, amelynek keretében a társaság megerősítette a 2028-ig kiterjedően meghatározott célszámait.

 

A 2024 első félévére vonatkozó, nem auditált eredménykimutatások alapján a hazai környezetgazdálkodás meghatározó szereplője, a VERTIKAL Group folytatta dinamikus növekedését: az értékesítés nettó árbevétele 2 477 millió forintról 10 138 millió forintra, az EBITDA 674 millió forintról 1 189 millió forintra, az adózás előtti eredmény pedig 474 millió forintról 918 millió forintra emelkedett a 2023-as év hasonló időszakához képest. A növekedés az árbevétel esetében 314, az EBITDA esetében 76, míg az adózás előtti eredmény esetében 93 százalékot tesz ki.


A növekedés motorjaként a hulladékgazdálkodási koncessziós rendszer 2023. július 1-jei indulása szolgált, amelynek keretében a társaság a koncesszor MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kiemelt partnereként, 5 régióban, közel 300 településen, közel 1 millió lakos számára lát el feladatokat. A társaság emellett infrastrukturálisan is jelentős szintlépést hajtott végre az első félévben: a dombóvári üzemében 2,5 milliárd értékben valósított meg egy beruházást, amely a gyártási technológia korszerűsítése mellett elsősorban energetikai fejlesztést foglalt magában.


A VERTIKAL tőkepiaci jelenléte is erősödött az időszak során: a társaság februárban sikeres tőkeemelés keretében közel 94,8 millió darab új részvényt bocsátott ki, mintegy 928 millió forint összkibocsátási érték mellett. Emellett szintén februárban a VERTIKAL az egyik legnagyobb súllyal bíró kibocsátóként került be a BÉT újonnan indított, a BÉT Xtend középvállalati platform teljesítményét mutató indexébe, az XTEND indexbe.


A társaság a jelentés keretében egyúttal újra áttekintette a 2028-ig terjedő időszakra vonatkozó, 2023 októberében közzétett célszámokat. A revízió nyomán, a 2024-es első félév, valamint a koncessziós rendszer első teljes évének eredményei alapján a prognózis a korábbi mutatókhoz képest minimális módosítások mellett megerősítésre került: a társaság az éves tervezett árbevétel esetében nem számottevő mértékben mérsékelte a célszámokat, míg az EBITDA értékek esetén megerősítette a korábbi célokat.

**********

 

A VERTIKAL Groupról

 

A Budapesti Értéktőzsdén középvállalati platformján, a BÉT Xtenden jegyzett VERTIKAL Group a hazai környezetgazdálkodás és környezetvédelem meghatározó, mintegy 50 éves múltra visszatekintő szereplője. A társaság célja, hogy környezetgazdálkodási, logisztikai és műanyagipari tevékenységének szinergiáin keresztül elsők között valósítsa meg a körforgásos gazdálkodás koncepcióját a hazai piaci szereplők sorában. A közel 400 főt foglalkoztató vállalat továbbá kiemelt figyelmet fordít az egyetemekkel való együttműködésre, a kutatás-fejlesztésre, saját eszközparkjának és gyártástechnológiáinak korszerűsítésére, munkavállalóik továbbképzésére, valamint együttműködő partnereik számának növelésére.