Átadásra került a VERTIKAL Group Nyrt. 2,5 milliárd forint értékű dombóvári technológiai fejlesztése

Ünnepélyes rendezvény keretein belül átadta a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett VERTIKAL Group Nyrt. a 2,5 milliárd forint értékű dombóvári technológiai fejlesztését. A rendezvényen többek között Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Pintér Szilárd, Dombóvár Város polgármestere és Ferencz Kornél, a VERTIKAL Group egyik fő részvényese is részt vett. A beruházás a gyártástechnológia korszerűsítésével és az egységnyi termék előállításra jutó fajlagos energiafelhasználás minimalizálásával jelentősen csökkenti a környezeti terhelést, emellett általa a VERTIKAL a hazai hulladékgazdálkodási piacon az elsők között valósíthatja meg a körforgásos gazdálkodás koncepcióját.

 

A VERTIKAL Group Nyrt. 2022 tavaszán kezdett a dombóvári üzem fejlesztésébe, azzal a céllal, hogy az eddig is nagymértékben felhasznált, vásárolt műanyag alapanyagok mennyiségét csökkentse, és nagyobb mennyiségben használhassa fel a saját technológiával előállított újrahasznosított anyagokat a saját termékeinek gyártásában. A technológiai fejlesztés során a VERTIKAL olyan anyagok begyűjtését és újrafeldolgozását valósította meg, amelyek nagy részét alapvetően hasznosítás nélkül helyeznék el, és a megsemmisítésük jelentős környezeti terheléssel járna.

 

A beruházás részletei

 

A projekt megvalósítása során a társaság összesen 4.580 m2-en végzett átalakítást, az ingatlan átalakításával pedig funkcióváltásra került sor az épületekben, amely ezáltal immár korszerű és energiahatékony környezetben szolgálja a gyártást. Az épületekre továbbá egy 377,52 kWp teljesítményű hibrid napelemes rendszert telepített a VERTIKAL, így a megújulóenergia fedezi a gazdasági-termelési folyamatokat és az üzemen belüli építmények energiaigényét. Mindemellett 3 db Haitian gyártmányú fröccsöntőgéppel bővült a társaság gépparkja, amelyek megvásárlásával olyan technológiaváltás valósult meg, amely hatékonyabb energiafelhasználással, legalább 20%-kal rövidebb gyártási ciklusidő elérésével csökkenti a gyártott saját termék fajlagos költségeit, ezáltal jelentősen növeli a termékek árának versenyképességét.

 

A fejlesztés jelentősen támogatja a társaság hazai környezetgazdálkodási piacon unikálisnak tekinthető, széles körű tevékenységét, amelynek keretében a kutatás-fejlesztés, a környezetgazdálkodás, a műanyagfeldolgozási- és gyártási tevékenység kombinálását követően a termékek egy része a felhasználási ciklusuk végén ismételten bekerül a környezetgazdálkodási, majd az alapanyaggyártási és feldolgozási körforgásba.

 

A dombóvári technológiai fejlesztés megvalósítása tükrözi a VERTIKAL Group alapvető vízióját: az integrált üzleti szemlélet és a tevékenység bővítése révén a lehető legjelentősebb mértékben szeretne a vállalat hozzájárulni a környezet fenntarthatóságához. A projekt befejezése egyúttal egy kiemelt mérföldkő a VERTIKAL életében, amely kulcsfontosságú a további növekedés tekintetében. Mindemellett a fejlesztés által a környezetgazdálkodási és gyártási üzletágak folyamatait is összekötötték, amellyel tovább erősítik a körforgásos gazdaság hazai jelenlétét.

 

A dombóvári projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, a Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával valósult meg: a vállalat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz „Zöld Nemzeti Bajnokok” felhívására (projektazonosító: GINOP_PLUSZ-1.3.1-21-2021-00009) benyújtott pályázat keretében kezdeményezte a projekt indítását. A beruházás közel 2,5 milliárd forintból valósult meg, amelynek több mint 50 százalékát önerő és banki hitel, 1,115 milliárd forintot pedig a feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatás teszi ki.